Az Oktogon formáció 1999 óta az Oktogon tánciskola fellépő csapataként működik.
Műsoraik a társastáncok széles skáláját foglalják magukba. Az elmúlt időszak alatt a formációs csapat számos fellépésen varázsolta el a nézőket az elegáns standard táncokból és a tüzes latin táncokból kialakított műsorával.
A standard és latin amerikai táncokból kialakított koreográfiák egyaránt megidézik a régi bálok hangulatát illetve a forró hangulatú, pezsgő latin-amerikai világot.
Minden egyes műsorszámot egy rövid, néhány mondatos felvezetés előz meg, melynek célja, hogy közelebb hozza a nézőknek az adott produkciót, azt jobban érthetővé téve. A formációs produkciókon kívűl lehetőség van egyéni - egy pár által táncolt - műsorszámok megrendelésére is, mely remekül alkalmas az esetleges átöltözési szünetek kitöltésére.
Rendezvénytől függően lehetőség van az előadás befejezéseként tánctanítást is kérni, mely további élményt jelent a közönségnek, ezáltal saját maguk is aktívan megtapasztalva a tánc nyújtotta örömöt.
Elérhetőség
Ha kínálatunk felkeltette érdeklődését, az együttes vezetőjével az alábbi név és mobil számon léphet kapcsolatba:
Papp Miklós: +36 (70) 3810885